Hogyan jussunk át gyorsan a Lutoni útlevél ellenőrzésen

Posted on

A Londonba látogató magyar utasok általában Luton repülőtérre érkeznek. Mivel ez az egyik legforgalmasabb repülőtér London körül ezért nem mindegy, hogy mennyi idő alatt jutunk túl az útlevél ellenőrzésen.


Hogyan jussunk át gyorsan a Lutoni útlevél ellenőrzésen

Luton repülőtér bővítése minden bizonnyal előnyére fog majd szolgálni minden utazónak. Bár még messze van a vége, de az már most is látszik, hogy szép nagy belső terek lesznek kialakítva, sok új üzlet és étterem kap majd helyet a terminál épületén belül. A Magyar Taxi London sofőreinek is könnyebb lesz felvenni az érkezőket és lerakni a távozókat az új, hatalmasra nőtt taxi pick up - drop off ponton.

Amíg viszont tart a Lutoni repülőtér átépítése sajnos gyakran előfordulhat, hogy hosszú perceket, esetenként több mint egy órát kell eltölteni sorban állással amíg eljutunk az útlevél ellenőrzésig, ahol közlik velünk, hogy rossz sorban állunk és legyünk szívesek átfáradni a mellettünk található sorba, ahol újra kezdhetjük a várakozást.

Tapasztalataim szerint ilyen eset főleg akkor fordul elő ha olyasvalaki érkezik Londonba aki nem Londonban él csak látogatóba jött.

Magyar Taxi London - Londoni Magyar Repülőtéri Transzfer

MAGYAR TAXI LONDON

Magyar Repülőtéri Taxi Transzfer. Ajtótól ajtóig, cipekedés nélkül, kedvező árakon, magyarul.

Akik sűrűn járnak Londonba azok tudják, a “nagy trükk” Luton repülőtéren az, hogy nem személyi igazolványt hanem útlevelet érdemes használni az utazáshoz. Az autómatikus beléptető e-passport kapuk csak a csippel ellátott útleveleket tudják ellenőrizni, a személyi igazolvánnyal sajnos nem boldogul a rendszer. Időnként nagyon lelombozó élmény látni, ahogy az e-útleveles sor sokkal gyorsabban halad mint a másik. Viszont az e-passport sorba még útlevéllel is csak akkor álljunk be ha nincs velünk gyerek, mert ezt az opciót 18 év alattiak nem vehetik igénybe.

Ezért mindenkinek aki teheti azt javasolnám, hogy becsekkoláskor a személyi igazolvány helyett inkább az útlevelet adja meg mint személyes dokumentumot. Így talán egy kicsit simább lesz a belépés az Egyesült Királyságba.